Monday, July 19, 2010

Krémes cseresznyés lepény


Hozzávalók:

38 dkg liszt

27 dkg Ráma

12 dkg cukor

10 dkg őrölt mandula

4 db tojássárgája

csipetnyi só

½ citrom reszelt héja

10 dkg piskótamorzsa

1,5 kg cseresznye

szóráshoz porcukor

A krémhez:

25+10 dkg cukor

10 dkg liszt

4 tojás

7 dl tej

2 cs. vaníliás cukor

A tésztához összekeverem a lisztet a mandulával, elmorzsolom benne a margarint, hozzákeverem a cukrot, a sót, és a citromhéjat. Összegyúrom, és a hűtőben pihentetem 20 percig.

Egy nagy tepsit kibélelek sütőpapírral, a tésztát kinyújtom (én a sütőpapíron nyújtottam ki), a tepsibe teszem és előmelegített sütőben halvány sárgára sütöm. Megszórom a piskótamorzsa felével és a kimagozott cseresznyét elosztom rajta. A közben elkészített krémet egyenletesen elosztom a cseresznyén, a maradék morzsával meghintem a tetejét és visszateszem a kb. 180 °C-os sütőbe. Kb. 15 percig sütöm, illetve addig, míg a piskótamorzsa a tetején kicsit elszíneződik.

Krém: a 25 dkg cukrot, a tojások sárgáját, a lisztet és a vaníliás cukrot egy kis tejjel simára keverem. A többi tejet közben a mikróban felforrósítom és a tojásos masszához öntve sűrűre főzöm. A maradék cukorral kemény habbá verem a tojások fehérjét, majd a forró krémet 3-4 részletben a habhoz öntöm, miközben habverővel gyorsan keverem. (Így nem csomósodik össze a tojáshab.)

Ha kihűlt felkockázom és porcukorral meghintem a tetejét.

Megjegyzés: meggyel is készíthető cseresznye helyett.

Forrás: 2000-es Magyar Konyha (picit módosítottam)

No comments:

Post a Comment