Tuesday, July 12, 2011

Enchillada

Enchillada, lépésenként 1., a ragu

Ahogy lehült az idő odakint, kívánja a nép a tartalmas, melegséget adó ételeket.
Sok családi kedvenc van, de az igazi nagybetüs KEDVENC az az enchillada (encshilláda). Ez a tex-mex étel, rengeteg verzióban szerepel nálunk, sőt már régebben egyszer postoltam is, de az akkori fotók nem igazán sikerültek jól, meg azóta csiszoltam is a receptet, ezért úgy gondoltam hogy újra felteszem lépésenként.

Elsőként a ragu készítését gépelem be, majd utána következik a tortilla tészta készítése, és a végén a betöltés illetve a készre sütés.



Jót tesz a ragunak ha egy nappal előbb elkészítjük, és összeérnek benne az ízek.

Hozzávalók 8 tekercshez (kb 6 főre):

1 kis fej vörös/fehér hagyma

2-3 gerezd fokhagyma

5 dkg füstölt szalonna

50 dkg darált sertés/marha hús

10 dkg főtt tarja vagy füstölt sonka

1 doboz mexikói zöldség keverék

4 ek főtt kukorica

2 ek mexikói fűszerkeverék (vagy 2 cs mexikoí chillis bab alap, akkor a továbbiak nem kellenek)

1 tk fűszerpaprika

egy lehelletnyi chilli (opciós, ki mennyire szereti csípősen)

3-4 tk keményítő a besűrítéshez



Kevés zsiradékon a szalonnát kipirítom.


A hagymát üvegesre párolom, majd rá teszem a darált húst, és fehéredésig pirítom. Ha hús megpárolódott, jöhet rá a tarja, azt is lepírítom egy kicsit.



Megszórom a paprikával és a fűszerkeverékkel és fel engedem kb fél liter vízzel. (ha a chillis alapot választjuk akkor azt öntsük rá keverjük át és engedjük fel vízzel. További sűrítést már nem igényel)



A fűszerekkel és a paprikákkal összeforralom, majd bele öntöm a zöldség keveréket és a kukoricát.



Egy kis szárított fűszerpaprikát apróra vágok és rászórom, majd a kellő állagra sűrítem egy kis vízben feloldott keményítővel.



Beforralom a keményítővel, nem kell nagyon sűrűnek lennie, de ne is legyen nagyon híg. Ha kész tegyük félre érni.
Természetesen lehet frissen is készíteni, de az ízeknek jót tesz egy kis érés.

folyt. köv.

Enchillada 2. a tortilla készítése és a befejezés

Így néz ki egybesütve az enchillada. Nem tudtam még megkezdeni, mert ha most vágom meg akkor biztosan szétdől.

De folytatnám a készítését, a tortilla receptjével.
Tortillát lehet venni is készen, de szerintem horror ára van, még nem számoltam ki, de az alapanyagok mennyisége is nevetséges.
Ha a megsült tortillát felvágjuk háromszögekre, és forró olajban kisütjük, akkor ott az isteni tortilla chips. Ha a darabolás után sütőlemezre tesszük, és megszórjuk egy kis reszelt sajttal, így kisütjük a forró sütőben akkor kész a natchos (nácsosz).



Tészta, 8 db kb. 25 cm-es tortillához:

10 dkg kukorica liszt

20 dkg rétes liszt (jó a sima is)

1 ek olíva olaj

1 ek étolaj

kb. 3 dl hideg víz

az enchillada tetejére szórásnak kb. 12 dkg félkemény sajt reszelve


A liszteket az olajjal kikeverem, és annyi vizet adok hozzá, hogy egy jól gyúrható tésztát kapjak. Félre teszem pihenni legalább 1/2-1 órára.



Lisztezett gyúrótáblán henger alakúra sodrom, és nyolc darabra osztom, és golyónak formázom kézzel.



Darabonként kinyújtom, de közben sokszor lisztezem, mert hamar ragad. Egyszerre csak egyet rakjunk félre mert összeragadnak.



Teflon serpenyőben, kis energián mindkét oldalát megsütöm. Fontos hogy amikor új darabot teszek a serpenyőbe, elötte a lehullott lisztet kitörlöm egy papírtörlővel. Ha elcsípjük a ritmust akkor csinálhatjuk úgy, hogy egy sül, egy pihen, egyet meg nyújtunk.



A töltelékkel betöltöm, majd jó szorosan összetekerem.



Kiolajozott sütőtálba fektetem szorosan egymás mellé.



Ha kész az alsó sor, arra terítek ragut, és jöhet a második sor.



A maradék ragut elterítem a tetején, egy kis olívaolajjal meglocsolom, és beterítem reszelt sajttal. Ha túl száraznak érezzük a ragut, pár korty vizet lehet alá önteni.



180 c-on fél óra alatt készre sütöm. Hagyom egy kicsit pihenni, majd tálalom. Laktató egytál étel, és jól lehet variálni.

Készíthetjük marha húsbol is, vagy pulykából, bár az egy kicsit szárazabb lesz. Mehet bele bab, párolt sárgarépa, cukkini, padlizsán, de készíthető húsmentes verzióban is. Lehet a ragu tejfölös-tejszínes, vagy paradicsomos.

Jó étvágyat hozzá.

Rongyos lángos

Rongyos lángos

Rongyos tésztának hívták azt a tésztát, amit a kenyérsütéskor külön,
feltekerve megsütöttek. Ez lehetett a dagasztó teknőben összekapart
maradék tészta (vakarék), vagy külön szakítottak ki a kenyértésztából.
Ebből készítették az öntöttnek nevezett tésztát (laksa, rongyos). Ez
egy nagyon vékonyra elnyújtott tésztát jelentett, amit aztán kiszárítottak,
összetörtek, majd ezt ették valamilyen folyadékkal leöntve reggelire.
Ugyan így készítettek lángost is. A kinyújtott tésztát megkenték
zsiradékkal, feltekerték, felvágták karikákra és a forró kemence alján
megsütötték. Ez volt a rongyos langallo vagy lángos. Ennek a modern
változata már forró zsiradékban sül, hiszen a kemence, forró levegőjét
egy háztartási sütővel nem tudjuk reprodukálni.


Abban már többen is megegyeztünk, ha lángos, akkor az fehér
kenyér tészta, minden hókuszpókusz nélkül. Lehetőleg frissen
készített tésztával, mert a hosszan kelesztett tészta nem lesz
olyan. Ennek nagyon jó az állaga, ropogós, könnyű és nem szívja
meg magát olajjal.




Hozzávalók:

- 18 dkg rétes liszt
- 42 dkg sima liszt
- 2 TK só
- 4 dkg olaj
- 40 dkg víz
- 1 TK cukor
- 3 dkg élesztő
- 2 EK burgonyakeményítő (elhagyható)

Kenéshez:

- 2 EK olvasztott zsír vagy vaj

A sütéshez: olaj



Puha, lágy tésztát dagasztunk, és letakarva hagyjuk kelni 30-40
percet. Kinyújtjuk fél centi vastagra, megkenjük az olvasztott zsírral,
és szorosan feltekerjük. Felvágjuk 1,5-2 centis szeletekre, majd
letakarva pihentetjük 20 percet.




Melegítsünk olajat, közepes hőfokra. A tekercset egy kicsit
nyomjuk meg a tenyerünkkel, majd süssük szép pirosra
mindkét oldalát a meleg olajban. Vigyázzunk, mert gyorsan sül
, és ha teljesen bemelegszik az olaj, vegyük egy kicsit lejjebb a
hőfokot, nehogy megégjen a tészta.



Papírtörlőre szedjük, és hagyjuk lecsepegni az olajat.Melegen,
tejföllel és reszelt sajttal fogyasszuk.

Jó étvágyat hozzá!

Forrás: Max

Monday, May 30, 2011

Csokoládélekvár


Hozzávalók 2 db 375 ml-es üveghez:

2 púpozott ek keserű kakaópor (valamilyen jobb fajta)
picike csipet só
400 ml víz
2 tábla étcsokoládé (sima is jó, nem kell magas kakótartalmú, én Bociból készítettem)

20 dkg cukor és 1 csomag dzsemfix szuper, vagy dzsemfix extra (Dr. Oetker) vagy
20 dkg dzsemfix cukor (ebben már a dzsemfix is benne van)
5 dkg teavaj

A kakaóport, a cukrot és a dzsemfixet csomómentesre keverjük a vízzel, csipet sóval (bevallom, én egy kis frissen őrölt chilit is csempésztem bele...) és lassú tűzön felforraljuk, kissé besűrítjük, majd a tűzről levesszük, beletördeljük a csokoládét, kevergetjük, míg felolvad, majd a tűzre visszatesszük és 3 percig főzzük.

Tiszta üvegekbe töltjük, az üveget lezárjuk és legalább 5 percre fejtetőre állítjuk. Felbontás után elvileg hűtőszekrényben kellene tárolni, de szerintem semmi romlandó nincs benne, maximum a csokiban lévő zsír illetve a vaj avasodhat meg- na már persze, ha eltart olyan sokáig...

Tipp: tejcsokoládéval is elképzelhető.

Fontos tanács Esztertől: "ha sütibe szeretnénk tölteni, ne keverjük tejszínhabbal, mert a dzsemfixben lévő citromsav megtúrósítja! Vajjal, mascarponéval ajánlom kikeverésre."

Ami a módosítást illeti: kipróbáltam úgy, hogy vajat tettem bele (a csokoládé hozzáadásakor) így még krémesebb az állaga, viszont nem dermed megy annyira, mint a vaj nélküli. Ezt a változatot a vaj miatt hűtőben kell tartani.

Figyelem: meleg állapotában folyós, de másnapra elnyeri igazi állagát. Ritmus visszajelzése szerint másnapra még jobban összeér az íze.

Tejszínhabos meggyes süti



Tejszínhabos meggyes süti

3 dkg lisztet, 2 dkg kekszmorzsát, 12 dkg darált mogyorót vagy mandulát, fél csomag sütőport szárazon összekeverni.

6 tojás fehérjét, 6 ek porcukorral kemény habbá verni, majd óvatosan belekeverni a lisztes cuccot. Papírral bélelt tepsiben megsütjük.

60 dkg magozott meggyet (én mirelit meggyet használtam) a saját levével + még annyi vízzel, hogy 4-5 deci legyen az egész folyadékmennyiség (ebből a léből 1 dl-t és még 4 evőkanálnyit félreteszünk), ízlés szerint kristálycukorral, 1 csomag vaníliáscukorral kb 5 percig főzzük, majd hozzáöntjük a félretett 1 deci folyadékot, amiben egy csomag vaníliás pudingport elkevertünk és megfőzzük. Langyosra hűtjük, majd a kihűlt tésztalapra kenjük. Ennek tetejét háztartási keksszel kirakjuk.

1 kis doboz tejfölt két csomag vaníliáscukorral, 2 ek porcukorral, és a félretett 4 ek meggyes lével kikeverünk.

4 deci Hulalát habbá verünk, ennek felét a tejfölös cucchoz keverjük, majd ezt a kekszre kenjük, erre pedig a sima tejszínhabot. Másnap szeletelhető.